Gáspár András Bajtársi Egyesület

"Tiszteld a multat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövön" (gróf Széchenyi István)

 

BESZÁMOLÓ

AZ EGYESÜLET 2019. ÉVI MUNKÁJÁRÓL 

 

2019. évben az előző években megkezdett úton haladva folytattuk munkánkat, és az elért eredményekre építve, igyekeztünk minél színvonalasabbá tenni a tevékenységünket. Tovább szilárdult az egyesületi rendezvények végrehajtásában a tervszerűség, amit a tagság mind szélesebb körű tájékoztatásával igyekeztünk megvalósítani.

A pályázatok és támogatások lehetővé tették a rendezvényeink színvonalas végrehajtását, illetve újak beállítását is.

A Gáspár András szobor kivitelezése és felavatása tovább növelte az egyesületünk elismertségét.

Fokoztuk együttműködésünket a helyi, regionális és országos szervezetekkel, aminek eredménye az év során anyagiakban is megmutatkozott

 

2019 év főbb feladatai voltak:

 

  1. Az egyesület számára előírt törvényi kötelezettségek teljesítése A szervezeti és elnökségi munka, mind szervezettebbé tétele. Az elnökség munkájának stabilitása, a feladat-megosztások kialakítása, a tagság mind szélesebb körű mozgósítása
  2. A meglévő kapcsolataink továbberősítése, az együttműködési megszilárdítása a HM és a Magyar Honvédség szervezeteivel, a helyi szervekkel és intézményekkel, valamint a névadónkhoz köthető településekkel, intézményekkel.
  3. Az egyesület elektronikus elérhetőségének és média megjelenéseinek szinten tartása
  4. Kiemelt és más egyesületi rendezvények megtartása
  • Gáspár András emlékév rendezvényeinek megtartása, ezen belül a tábornok szobrának felavatása
  • A kapcsolatok erősítése keretében részvétel az MH 86 SZHB Családi napján.
  • A különböző pályázatokhoz kapcsolódó feladatok elvégzése
  • Szabadidős egyesületi rendezvények megtartása
  1. Gazdálkodásunk stabilizálása, tervszerűsítése, a pályázati és támogatói pénzeszközök beépítése. A Zászlóőrség ruházatának megújítása
  2. Kegyeleti és szociális feladatok

 

  1. 1.       Törvényi kötelezettségek teljesítése. Szervezeti és elnökségi munka

 

 

A 2019 évben az előírt alaprendszerek stabilan működtek. A különböző szervekkel való kapcsolattartás az ügyfélkapukon (elnök, könyvelő) keresztül, valósult meg. A napi könyvelési feladatokat Kis Endre gazdasági alelnök végezte. Az ez évi jelenéseket, bevallásokat az egyesület teljes egészében teljesítette. Az egyesület éves beszámolója azt illetékes bírósághoz beadásra került, annak honlapján megtekinthető. Az egyesületnek elmaradt jelentése, beszámolója nincs.

 

Az elnökség működése 2019-ben tovább stabilizálódott. Az elnökségi ülések rendszeresek voltak, általában havonta, de egyes rendezvényekhez kapcsolódva gyakrabban is tartottunk, emellett az egyes részkérdések ügyében napi kapcsolatban voltunk. Az elnökség munkastílusát a nyíltság, az egymás véleményének meghallgatása és figyelembe vétele jellemezte, döntéseit konszenzussal hozta meg.

A rendezvények megszervezése, a különböző pályázatok követése, megírása és elszámolása valamint az egyéb felmerülő feladatok, helyenként az elnökséget lehetőségeinek határáig terhelték.

 

A tagság mozgósítását a rendezvényekre, nagyban befolyásolta, hogy többen vannak, akik koruk és egyészségi állapotuk, illetve munkahelyi elfoglaltságaik miatt egyes eseményeken nem tudnak részt venni. A nehézségek ellenére sikerült a rendezvényeinkre átlagosan 40-60 főnyi létszámot mozgósítani, sőt a majálison és az évzáró egyesületi délutánunkon mintegy 80-90 fő vett részt

 

A sikeres programok többek érdeklődését felkeltették, a taglétszám tovább növekedett, tartósan 100 fő felett stabilizálódott.

Az év során 3 új tagot vettünk fel, akik közül 2 fő rendelkezik valamilyen testületi kötődéssel,.

Természetesen nem csak új tagok, hanem lemorzsolódás is van. Sajnos 2019 évben elhunyt 2 bajtársunk, az elnökség pedig tagdíjhátralék és inaktivitás miatt, 1 fő tagsági viszonyának megszüntetéséről döntött. 1 fő pedig kilépett.

A számadatokat összegezve a taglétszámunk 2019. 12. 31-én 107 fő volt.

 

 

2         Kapcsolati és együttműködési rendszer

 

2019 évben tovább erősítettük a már kialakult jó kapcsolatainkat, amiben fontos összekötőkapocs volt névadónk, Gáspár András személye, amely egy sokoldalú kapcsolatrendszert teremt meg, településeket, szervezeteket, intézményeket összekötve.

 

A Hatvan Város Önkormányzatával kialakított jó kapcsolat 2019-ben tovább javult. Rendszeresen részt vettünk a városi rendezvényeken, és a város képviselői is megjelentek az általunk szervezett eseményeken. Az együttműködés kiemelt területei voltak a Gáspár András Emlékévhez köthető rendezvények. A fő programot, a tábornok szobrának avatását csak a várossal szorosan együttműködve tudtuk megvalósítani.

A város közművelődési intézményei partnerként fogadták az egyesületet, és biztosították a rendezvényeink infrastrukturális hátterét, é s más módon is sok segítséget kaptunk tőlük.

 

A Honvédelmi Minisztérium szerveinek segítsége hozzájárult a szoboravatási rendezvényünk színvonalas, katonai tiszteletadással történő lebonyolításához.

Az MH 86. Szolnok Helikopterbázis, mint területileg illetékes katonai szervezet zenekarral és díszelgő katonákkal rendszeresen részt vesz a kegyeleti és más rendezvényeken, és szívesen fogadták az egyesületet a saját programjukon.

Az egri 5. sz. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda munkatársaival az együttműködésünk hagyományosan jó. Sajnos velük leggyakrabban kegyeleti eljárások során találkozunk, amit nagy empátiával, a hozzátartozók megelégedése mellett végeznek. Az októberi kihelyezett ügyfélszolgálat sokat segített az adminisztratív ügyek intézésében

 

Névadónk személye és a hozzá kapcsolódó rendezvények, mára már 3 település és több intézmény és szervezet településeken, sőt országhatáron túlnyúló, egyre jobban elmélyülő kapcsolatát teremtették meg. A Hatvani Csata ünnepségei, valamint a Gáspár András Emlékév rendezvényei jó alkalmat biztosít a kapcsolatok erősítéséhez.

Jó kapcsolat alakult ki a bihari Gáspár András Egyesülettel és a Kecskeméti Szakképzési Centrum valamint annak Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájával, és mindezek mellett a települések polgári és egyházi vezetésével is.

 

Ugyancsak nagyon jó az együttműködésünk a szintén BEOSZ tag Obsitos Fúvószenekarral, akik évek óta vezetik a menetet a Hatvani Csata rendezvényeken.

A Budapest Helyőrség Szociális Alapítvánnyal kialakított jó kapcsolat eredményeképpen 2019-ben két alkalommal is részt vehettünk a Stefáni palotában rendezett koncerteken.

 

A gazdálkodó szervezetek közül kiemelt együttműködő partnerünk az OK-TAT-60 KFT, és személyesen Szombati Lajos, akiktől az év során sok segítséget kaptunk, anyagilag és szervezési, működési kérdésekben is.

Jó kapcsolat alakult ki a boldogi VARGA és Társa 2000 KFT-vel, és a Nagygombosi Borházzal, akik több rendezvényünket is támogatták.

 

3         Elektronikus elérhetőség, média-megjelenés

 

Egyesületünk az elmúlt években egyre nagyobb ismertségre tett szert, amiben jelentős szerepet az elektronikus elérhetősége, média megjelenése.

 

Honlapunk és facebook oldalunk kívülállók számára is lehetővé teszi tevékenységünk megismerését, email címünk pedig nagyban segítette a kapcsolattartást tagjainkkal, és más velünk kapcsolatban álló személyekkel, szervezetekkel.

2019-ben számos kiemelkedő rendezvényünk volt, amelyek méltóak voltak a sajtómegjelenésre is. Mind a helyi, mind az országos média többször tájékoztatott a tevékenységünkről, írott és elektronikus formában is. Ezek a cikkek, tudósítások jól szolgálták az egyesület népszerűsítését, és nem egy esetben segítettek a más szervezetekkel, személyekkel való megbeszélések során. Hatásukra az egyesület egyre jobban látható lett a kívülállók számára és egyre többen fejezik ki elismerésüket a tevékenységünkkel, rendezvényeinkkel kapcsolatban.

 

A BEOSZ lapjában, a Bajtársi Hírlevélben szinte minden számban volt tudósítás az egyesületről, és volt olyan szám, amelyikben több is.

 

A Hatvani Hírlap írott és online változata, valamint a Hatvan TV, többször tudósított a rendezvényeinkről. „

A Hatvani Kalendárium 2019. évi számában többoldalas összefoglaló jelent meg az egyesület 45 éves tevékenységéről és a jubileumi 2018. évről, a 2020. évi számban pedig a Gáspár András Emlékév eseményeiről számol be.

 

Burda Gabriella, aki nagy fotós tapasztalattal rendelkezik, nagy lelkesedéssel végzi az eseményeink dokumentálását, fényképei jól illusztrálják a sajtómegjelenéseinket. 

 

 

4         Egyesületi rendezvények

 

A naptári tervünkben rögzített rendezvényeinket maradéktalanul megtartottuk. Terven felül került a programjaink sorába az egyik egyesületi délután helyett a Hollókő – Szécsény helyszínű egyesületi nap, illetve a szeptemberi egyesületi piknik.

 

A 2019. év legfontosabb rendezvényei a Gáspár András emlékévhez kapcsolódtak.

  • Tevékenyen részt vettünk a Hatvani Csata emlékére szervezett városi megemlékezéseken. A rendezvényre a város polgármesterének és az egyesület elnökének közös meghívására eljöttek Bihar község, és a Kecskeméti Szakképzési Centrum valamint annak Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája képviselői is.
  • Síremlékénél Biharban csaknem 50 fővel, 3 település, valamint a nevét viselő intézmények képviselőinek részvételével emlékeztünk meg, és ez a megemlékezés adott alkalmat, a Rákóczi Emlékév keretében, a Jármi Ferenc kuruc vezetőről szóló megemlékezésről.

Kellemes meglepetés volt számunkra a helyi Gáspár András Egyesület által szervezett műsor és közös ebéd. Az ebéd utáni kirándulás, a környék nevezetességeinek megismerése tartalmassá és kellemessé tette a délutánt

  • Szülőhelyénél Kecskeméten és a nevét viselő szakközépiskola emlékfalánál tartott megemlékezéseinken hasonló létszámmal vettünk részt, és az érintett települések képviselői is jelen voltak. Ez alkalommal a KSZC Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulóinak műsora tette ünnepélyesebbé a rendezvényt. A megemlékezések után kilátogattunk Zwack Pálinkamúzeumba.
  • A rendezvénysorozat záró és legfontosabb eseménye volt a tábornok szobrának felavatása. A katonai tiszteletadással végrehajtott rendezvény fővédnöke Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter volt.

 

Szabadidős egyesületi rendezvényeink jól szolgálták a tagság kikapcsolódását.

 

A Majálison a Földesi Attila vezette főzőcsapat megmutatta, hogy nagy mennyiségben is lehet különlegeset főzni, és a tagság elismerése mellett, a zsűritől is több díjat kapott.

Részt vettünk az MH 86. Szolnok Helikopterbázis Családi Napján, ahol megtekinthettük a rendszeresített technikai eszközeiket, és látványos programokon ismerhettük meg képességeiket

A Hollókő-Szécsény kirándulásunkon a környékünk nevezetességeivel ismerkedtünk meg.

A nagygombosi Borháznál rendezett Egyesületi Piknik a kikapcsolódást és a közösségépítést szolgálta, és jó alkalmat teremtett a közös beszélgetésre. A Szombati Lajos által felajánlott szarvast a tagság jó étvággyal fogyasztotta.

Az évek óta hagyományos évbúcsúztató délutánunk jó hangulatban, egy vasárnapi közös ebéd elfogyasztása mellett zajlott. Itt köszöntöttük a kerek évfordulós születésnapjaikat ünneplő tagjainkat, majd egy rövid videót tekintettünk meg az év eseményeiről. A rendezvény teljes, változatos és finom ételekből álló, menüsorát Virágh István tagtársunk ajánlotta fel az egyesület számára

 

A BEOSZ rendezvényeken az egyesület képviselői részt vettek. Kiemelkedő volt közülük a küldöttgyűlés, illetve a 28. Katonanemzedéki Találkozó.  A jobbágyi Kistérségi Találkozó, és a Karcagon megrendezett ÉMR Régiónap az érintett tagegyesületek kapcsolatát, egymás megismerését segítette.

 

A Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány által szervezett koncerteken mintegy 2x50 fővel vettünk részt

 

A saját rendezvényeinken túl, részt vettünk a Hatvan város által rendezett ünnepségeken, megemlékezéseken. A Zászlóőrök biztosították a rendezvények ünnepélyes hátterét, az elnökség pedig esetenként koszorú elhelyezésével fejezte ki tiszteletét a történelmünk jeles eseményei előtt.

 

5         Gazdálkodás, pénzügyek 

A 2019-es év gazdálkodási szempontból igen változatosan alakult, és egyes elemei átnyúlnak a 2020. évre.

Az éves tervezéskor, figyelembe véve a várható költségeket 141,500 Ft hiánnyal számoltunk, amitől sikerült sokkal jobban teljesítenünk, és a kinnlevőségek és visszafizetési kötelezettségek megvalósulása után, várhatóan mintegy210.000 Ft többletet realizálunk.

 

A költségvetésünk meghatározó részét a pályázatokból származó pénzek képezték. Az évsorán összesen 6 pályázaton indultunk, és nyertünk összesen 6.424.000. A pályázati összegek közül összesen 5.674. 000 Ft kötött felhasználású volt, csak eszközvásárlásra, illetve a szobor kivitelezésére lehetett fordítani.

A szoborra kiírt pályázat utófinanszírozású, így a költségekből a számlák kifizetésére, Hatvan Város Önkormányzata 4.999.000 Ft-ot megelőlegezett. Az összeget a pályázati pénzek megérkezése után vissza kell fizetnünk. A kiegyenlítés 2020. évben fog megtörténni

 

Szintén jelentős összeget kaptunk támogatásként, 4 alkalommal, összesen 710.000 Ft-ot, amiből 300.000 Ft volt célzott, csak a szoboravatásra költhető. Az összegeket az adományozók által megjelölt célokra fordítottuk.

A pályázatokhoz, adományokhoz kapcsolódó elszámolásokat időben elvégeztük, leadtuk.

 

Az SZJA 1% felajánlásokból a 117.375 Ft összeget utaltak át számunkra.

A pályázati pénzek miatt, bár a tervezettnél több és tartalmasabb programot valósítottunk meg a tagi hozzájárulások növelésére nem volt szükség, szinte pontosan a tervezett 520.000 Ft bevételünk volt (519.500)

A kiadásainkat jelentősen csökkentették a természetbeni támogatások, melyek közül kiemelkedik Szombat Lajos és Virágh István tagtársunk hozzájárulása a rendezvényeinkhez.

 

A pályázatok, és az azokból adódó feladatok a működési költségeinket is megnövelték szinte minden területen. Különösen számottevő a banki költségek növekedése, ami a gyakoribb és nagyobb összegű átutalásokból adódott, és egy részük még 2020-ra is áthúzódik.

 

Az egyesület gazdálkodásának számszerű adatait, a konkrét bevétel-kiadási összegeket a Pénzügyi Beszámoló tartalmazza.

 

6         Kegyeleti és szociális feladatok 

Az egyesület tevékenységének szomorú részét képezik a kegyeleti feladatok. Sajnos 2019. évben is elhunyt 2 bajtársunk.. Elhunyt tagtársaink temetésén koszorúval róttuk le kegyeletünket. emlékükre.

Az egyesület nevében az elnökség tagjai részt vettek a városi megemlékezéseken, és koszorúkkal illetve mécsesekkel emlékeztek meg a történelmünk eseményeiről, valamint a háborúk hőseiről és áldozatairól.

A pályázatok és más feladatok összetorlódása miatt a honvédségi nyugdíjasok, illetve a gondoskodási körbe tartozók szociális látogatásának egy része áttolódott 2020-ra.

Folytattuk a jubileumi születésnaposak köszöntését. 2019 évben összesen 16 főt részére adtunk át  az évzáró rendezvényünkön oklevelet és emléktárgyat.

 

 

Összegzés

 

2019 évben az egyesület a munkatervben foglalt feladatait, teljesítette, sőt terven felüli rendezvényeket is tartottunk. Stabilizálódott a tagságunk létszáma és aktivitása. Erősödött az egyesület közéleti szerepvállalása.

 

A Gáspár András emlékév rendezvényei az egyesület számára jelentős sikert és elismerést eredményeztek.

Tovább javítottuk kapcsolati rendszerünket, ami leginkább a Gáspár Andráshoz köthető települések, szervezetek és intézmények esetében mutatkozott meg.

Kiemelkedően jó együttműködés alakult ki a város közművelődési intézményeivel..

 

Megjelenésünk a médiában és a közösségi oldalakon tovább segített az egyesület megismertetésében, népszerűsítésében

 

Rendezvényeink jól szolgálták a tagság összekovácsolását, szabadidejének hasznos eltöltését. A pályázati és támogatói pénzeknek köszönhetően a tervezettnél több, és magasabb színvonalú rendezvényt tudtunk tartan.

 

Gazdálkodásunkban növekedtek a támogatói hozzájárulások, és a pályázati pénzek, lehetővé téve programjaink, illetve egyes célfeladataink költséghatékony végrehajtását.

 

Köszönjük a tagságnak az év során tanúsított aktivitást, mindazoknak, akik programjaink megvalósításában segítettek az áldozatos munkájukat.

 

Köszönjük minden támogatónknak, együttműködő partnerünknek az év során nyújtott segítséget.

 

Hatvan, 2020. 01.

 

 

/Kőszegi Ferenc/

elnök

   

            Kestler Tamás                                            Kis Endre                                   alelnök                                                    alelnök                                                                                                                                   ------------------------------------------------------------------------------------                         

 

 

PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ

A 2019. évre.

 

 

Bevételek 2018.

Tervezett

Tényleges

Egyenleg

Tagdíjak összesen

200.000

214.000

+ 14.000

SZJA 1 %:

50.000

117.375

+67.375

Banki kamat:

5.000

10.000

+5000

Pályázatok összesen:

300.000

2.381.000

+2.081.000

BEOSZ pályázat:*

100.000

550.000

+450.000

Önkormányzati pályázat

200.000

300.000

+100.000

NEA pályázatok

---

200.000

+200.000

HM pályázatok

---

---

---

TOP CLLD pályázat

 

1.331.000

 

Adományok, támogatások összesen:

200.000

5.709.000

5.509.000

Önkormányzat

---

300.000

+300.000

Önkormányzat visszatérítendő**

----

4.999.000

+4.999.000

OKTAT-60

200.000

200000

0

Magánszemély

---

210000

+ 210.000

Résztvevői hozzájárulások összesen:

520.000

519.500

_500

   

 

 

Bevételek összesen:

1.275.000

8 950.875

 

* 300.000 Ft csak eszközbeszerzésre

**2020-ban visszafizetésre kerül

 

Kiadások 2018.

Tervezett

Tényleges

Egyenleg

Egyesületi rendezvény költségek:

1.150.000

1.430.296

+280.296

Autóbusz szállítási költség

450.000

512.550

+62.550

Egyéb rendezvényköltség

700.000

917.746

+217.000

Emléktárgy, kitűző (jubileumi szül. nap is)

90.000

66.920

-23080

Ünnepi és kegyeleti koszorúzások

100.000

103.000

+3.000

Működési költségek:

33.000

102447

+69.447

Banki költség:

8.000

65.047

+57.047

Posta költség:

7.000

6.520

-480

Nyomtatvány irodaszer

18.000

30.880

+12.880

Egyéb költségek:

43.500

37.500

-6000

BEOSZ tagdíj:

28.500

28.500

0

BEOSZ reklámanyag:

5.000

5.000

0

Pályázati díj

10.000

4.000

-6000

Eszköz beszerzés

---

307.911

307.911

Gáspár András szobor

---

5.284.000

5.284.000

   

 

 
   

 

 

Összesen:

1.416.500

7.332.074

+5.915.574

 

2019. évi egyenleg:

Megnevezés

Tervezett Ft

Ténylegesen

megvalósult Ft

Egyenleg a tervezetthez képest Ft

Induló vagyon: 2019. 01. 01.

1.681.913

1.681.913

0

Bevétel:

1.275.000

8 950.875

+7.675.875

Kiadás:

1.416.500

7.332.074

+5.915.574

Egyenleg: 2019. 12. 31.

1.530-413

3.300.729

+1.884.229

Egyenleg összesítés

-141,500

+1.618.816

+1.760.316

 

Az egyesület 2019. évben több pályázaton indult:

A TOP CLLD pályázat keretében összesen 5.324.000 Ft-t nyertünk a Gáspár András szobor kivitelezésére. Az elszámolást beadtuk, a végleges kifizetésre 2020. évben kerül sor. Mivel a pályázat utófinanszírozású, számlák kiegyenlítésére Hatvan város 4.990.000 Ft visszatérítendő támogatást nyújtott. Az összeget a pályázati pénzek beérkezése után vissza kell fizetni

A BEOSZ pályázatokon nyert 550.000 Ft-ból 300.000 Ft eszközbeszerzésre, 250.000 Ft rendezvényekre volt fordítható. Az elszámolásokat határidőre leadtuk.

A visszatérítendő támogatás mellett Hatvan várostól a Civil Alapból pályázat keretében 300.000 Ft-ot, a polgármesteri keretből támogatásként 300.000Ft-ot kaptunk Az elszámolásokat határidőre leadtuk.

Köszönjük támogatóinknak az éves segítséget, és tagjainknak az SZJA 1% felajánlásokat!

Hatvan, 2020..

/Kőszegi Ferenc/

elnök

 

Kestler Tamás                                                                           Kis Endre

    alelnöl                                                                                   alelnök

 

 18KOZ

1.jpg

 






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Hobbyból pénzt keresni?

► internetes munkák gyöngyszemei

globaldomains.hupont.hu

2. PIEZZO GÁZBOLT GÁZKÉSZÜLÉK ÉS ALKATRÉSZ SZAKÜZLET ÉS SZERVIZ

► Gázkészülék bolt Debrecen belvárosában. Gázkészülék alkatrészek, szobatermosztátok, szénmonoxid riasztók, gázkonvektorok, tűzhelyek, fali fűtők, vízmelegítők forgalmazása, szervizelése, gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgálat végzése

gaz-piezzo.hupont.hu

3. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

4. TÖMLŐ – GUMITÖMLŐ – IPARI TÖMLŐ- VASÚTI LÉGFÉKTÖMLŐ

► Az ipari tömlőket alapvetően az általunk szállított közeg (víz, levegő, olaj, vegyszer, gőz, gáz, stb.), illetve alkalmazási módjuk (szívó, nyomó, szívó-nyomó) szerint kategorizáljuk.

gumi-tomlo-iparitomlo.hupont.hu

5. GODIMENTO CAFÉ

► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.

godimento.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

3. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

4. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

5. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

7. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

8. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

9. Nagy;és kis macskafélék

► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!

jankamarci.hupont.hu

10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

11. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

12. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

13. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

14. papagáj 4ever

► Nem lehet élni madarak nélkül!

papagajforever.hupont.hu

15. www.storyweb.hu

► Ha igazán jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed.Egy biztos, NEM FOGSZ UNATKOZNI!!!Gyere el minden nap ,mert ez egy menő oldal!Igyenkszünk a kedvetekben járni:)

storyweb.hupont.hu

16. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

17. ledvilagitas.hupont.hu

► TAKARÉKOSKODNI SZERETNÉL,DE NEM MINDEN ÁRON.OLCSÓN SZERETNÉL ENERGIATAKARÉKOS VILÁGÍTÁST? AKKOR JÓ HELYEN JÁRSZ.

ledvilagitas.hupont.hu

18. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

19. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

20. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

21. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

22. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

23. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

24. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

25. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

26. 5.B.

► Madagaszkár pingvinjei. :)

losonczi.hupont.hu

27. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

28. Franciaország.<3

► Ez a honlap Franciaországról szól.Ha van kedved és meg szeretnéd ismerni Franciaországot akkor itt a helyed.:D

ilovefrench.hupont.hu

29. ZaZa Kutyaruha

► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak

zaza-kutyaruha.hupont.hu

30. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

31. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

32. bubuvicc-a válogatott viccek lapja

► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!

bubuvicc.hupont.hu

33. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

34. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

35. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

36. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 06/1-227-7168, 06/30-894-4199, 06/1-227-2040

szervizkozpont.hupont.hu

37. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

38. Eladó lakások Budán

► Eladó lakások a budai oldalon folyamatosan frissülő kínálattal. Zöldövezeti, erkélyes, felújított és újszerű lakások

eladolakasokbudan.hupont.hu

39. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

40. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

41. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

42. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

43. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

44. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

45. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

46. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

47. Animal vorld

► Szeretni az állatokat

galjudit.hupont.hu

48. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

49. Istállószőnyeg, rámpaszőnyeg, csúszásgátló gumiszőnyeg, patamosó

► Csúszásgátló gumiszőnyegek csoportjába tartozik az istállószőnyeg, és a rámpaszőnyeg, valamint a lovak biztonsága érdekében egy speciális lyukacsos gumiszőnyeg, melyet patamosókba ajánlunk. Miért előnyös: Könnyen tisztítható, meleg, és rugalmas.

rampa-istalloszonyeg.hupont.hu

50. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

51. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

52. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

53. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

54. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 255 1104

► Ha főzés illata terjeng az egész házban és már érződik az összes utcai ruháján, vagy penész foltokkal küzd otthonában, netán a WChasználati kellemetlen szag miatt kényszerül pirulni vendégei előtt... Hívja fel légtechnika szervizünket 0-24 !

szagelszivo.hupont.hu

55. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

56. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

57. BÚTOR SZERELŐ asztalos GYORS SZERVIZ 06209884170

► Bútorszerelés, bútorjavítás, bútorépítés ! Asztalos karbantartás 0-24 Budapesten. Lapraszerelt bútorok profi összeállítása. Törött ágyak,rekamiék,kanapék javítása. Tolóajtók, fiókok beállítása NON - STOP.

butorszerelosos.hupont.hu

58. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

59. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

60. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

61. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

62. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

63. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

64. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

65. Macska imádók honlapja

► Ez a honlap azoknak való akik szereteik a macskálat , és nem kínozzák őket .

macskaimadok.hupont.hu

66. Schwarenberg kennel, szálkás-, hosszú- és rövidszörű tacskók

► Kaninchen, törpe, standard tacskók minőségi tenyészete.

schwarenberg.hupont.hu

67. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

68. B.♥ V.♥ ƸӁƷ

► ƸӁƷ Csajoknak & Fiúknak ƸӁƷ LOLLiPOP xD hülyülünk & szerkeztünk

bvblabla.hupont.hu

69. nöi-férfi-gyermek divatáru

► 3400 Mezökövesd,Mártirok út 2.

smaragdok.hupont.hu

70. Égi Vándor

► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.

egivandor.hupont.hu

71. Villanyszerelés a hét minden napján 0-24 óráig mobil: +36/20/519-2843

► Villanyszerelés, riasztószerelés, kaputelefon szerelés, kaputechnika

leszkocsaba.hupont.hu

72. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

73. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

74. Igényes borovi fenyőbútor a legolcsóbban! +36/70-329-4217

► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba, nappali, étkező, gyerekbútor, előszoba fal, íróasztal, polc, nekünk nem okoz gondot!

borovibutor.hupont.hu

75. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 14
Heti: 26
Havi: 67
Össz.: 58 793

Látogatottság növelés
Oldal: Beszámolók
Gáspár András Bajtársi Egyesület - © 2008 - 2024 - gabehatvan.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »